keresés
min. 3 karakter

Be kell vezetni az idegenforgalmi adót a megyében

2017. február 7.oldal nyomtatása

Összegezték az elmúlt év turisztikai adatait, valamint az idei
terveket a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a megyei
önkormányzat és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület képviselői a
február 7-én tartott sajtótájékoztatón.

 

Kovászna megye településein be kell vezetni az idegenforgalmi adót,
amely egyelőre csak Kovászna városában működik. A kizárólag turisták
által befizetett összeg a helyi közigazgatási egységek költségvetését
bővítené, amelyet vissza lehet fordítani a helyi turizmus
körforgásába, fejlesztésébe. Ez a fajta adónem más térségekben
eredményesen működik ­- ­világított rá Grüman Róbert, Kovászna Megye
Tanácsának alelnöke. Hozzátette: „Megyénkben szemléletváltásra van
szükség: a jó szállás, és a jó minőségű étel biztosítása mellett a
szolgáltatóknak turisztikai csomagokban kell gondolkozzanak,
programokat kínálva, pl. házikenyér, kürtőskalács készítés,
kovácsműhely látogatása. A hasonló jellegű programok elengedhetetlenek
ahhoz, hogy a vendéglátók minél tovább a megyénkben tartsák a
turistákat. A megyei statisztikai hivatal adatai szerint 2016-ban 97
222 turista látogatott Háromszékre, ez összesen 520 478 vendégéjszakát
jelent a megyében. Célunk, hogy ezt az arányt tovább növeljük. Az
adatok szerint a leglátogatottabb 5 helyi közigazgatási egység a
megyében: Kovászna (45 525 turista), Torja (17 797), Sepsiszentgyörgy
(13 826), Kézdivásárhely (6 678) és Zabola (1 546).

/_f/Kozlemeny_kepek/017/turisztika.JPG

László Endre, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke az
idegenforgalmi adó kapcsán kihangsúlyozta: „ez egy olyan fakultatív
adónem, amely nem generál árnövekedést, hiszen a turisták fizetik be.
Az Európai Unió legtöbb országában használatos adónem, amelyet
kimondottan a turisztikai régió promoválására fordítanak.” A fő
célkitűzés a szolgáltatások színvonalának, a szakmai oktatás és
továbbképzés minőségének javítása. Ezt hivatott szolgálni  a megyei
önkormányzat fenntartásában működő Sepsiszentgyörgyi Művészeti és
Népiskola keretében zajló minőségi, szakmai továbbképzések sorozata
is.

Edler András-György, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
vezetője elmondta, céljuk, hogy közösen meghatározzák az adott év
turisztikai prioritásait és utána az erőforrásaikat ebbe az irányba
csatornázzák. „Prioritásunknak tekintjük, hogy promováljuk a
turizmust, fejlesszük a megye gazdaságát, és segítsük a vállalkozókat.
A turizmus fellendülése növekvő tendenciát mutat: 2016-ban például
több mint 92 millió lejre tehető az ágazatban tevékenykedő Kovászna
megyei cégek forgalma.” Edler elöljáróban kiemelte, hogy idén is
turisztikai expoval készülnek a Szent György Napokra, amely az eddigi
legegyedibb rendezvényüknek ígérkezik.

Jánó Szabolcs, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület igazgatója az
egyesület idei évre vonatkozó terveit ismertette. A legfontosabb a
megyei turisztikai iroda megnyitása, folytatják az információs
tanulmányutakat, bukaresti újságírókkal és bloggerekkel, ebben az
évben Bodza-vidékre is terveznek ilyen jellegű információs körutat.
Céljuk kialakítani egy megyei turisztikai applikációt, ugyanakkor
részt vesznek a budapesti, bukaresti kiállításokon és a hamarosan
megrendezésre kerülő manchesteri Góbé Feszten. „Újdonságnak számít,
hogy az idei Romexpón a Székelyföld stand, a három megye forgalmasabb
látogatótérben kap helyet, egy új, modernebb arculattal, megőrizve a
térségek sajátosságát, Kovászna megye esetében az Irány Háromszék
(Vizitează Covasna) brand erősítésével. Azt szeretnénk, hogy az ország
figyelmét felhívjuk a térségre.”

A 2017 - Turizmus Éve Háromszéken elnevezésű rendezvény programjaink
összesítése folyamatban van, a szervezők várnak minden civil
szervezetet, intézményt, amelyek hozzá szeretnének járulni a
turisztikai év megvalósításához. A javaslatokat február 28-ig
küldhetik az érintettek a kovasznamegyetanacsa@gmail.com e-mail címre.
A 2017 - Turizmus Éve Háromszék hivatalos indítása márciusban lesz.

 

«2017. március»
HKSzCsPSzV
272812345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829303112
Helyt álltak a székelyföldi diákok a magyarországi rangos versenyen

Helyt álltak a székelyföldi diákok a magyarországi rangos versenyen

Létrehozva: 2017. március 24.
Koncentráló arcok, villámgyorsan mozgó kezek, határozott mozdulatok és mennyei ízek

Háromszéken elkezdődött a Turizmus Éve

Háromszéken elkezdődött a Turizmus Éve

Létrehozva: 2017. március 23.
Hivatalosan is megkezdődött a Turizmus Éve Háromszéken, a rendezvénysorozat nyitókonferenciáját csütörtökön tartották Sepsiszentgyörgyön

Közkedveltek a háromszéki kúriák és fürdők Brassó megyében

Közkedveltek a háromszéki kúriák és fürdők Brassó megyében

Létrehozva: 2017. március 21.
Kovászna megye is képviselte a térséget a március 17-19. között Brassóban megszervezett erdélyi turisztikai vásáron (TTF – Transylvania Tourism Fair) a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület és az Aquasic Egyesület által

Nyitokonferencia 2017 - Turizmus Éve Haromszeken

Nyitokonferencia 2017 - Turizmus Éve Haromszeken

Létrehozva: 2017. március 21.
Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület az idei esztendőt Háromszéken a Turizmus Évének nyilvánította

Székelyföldi összefogás a katolikus iskoláért

Létrehozva: 2017. március 18.
Maros, Hargita és Kovászna megye tanácsainak elnökei is részt vettek március 18-án, szombaton a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébániatemplomban a katolikus iskoláért meghirdetett közös imán

Szabadon ünnepelünk

Létrehozva: 2017. március 14.
Idén is munkaszüneti nap március 15-e Kovászna Megye Tanácsa alkalmazottai számára

Kezdődik a kommandói tábor építése

Létrehozva: 2017. március 10.
A Kovászna Megye Tanácsa fenntartásában működő intézmény 2015-ben vette át a kommandói tábort, a megyei önkormányzathoz pedig 2009-ben került a leromlott állapotban levő létesítmény, amelyet már tíz éve nem működtetett a Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság

Székelyek a 40. Hungexpón

Létrehozva: 2017. március 4.
Székelyföld is jelen van a március 3–5. között megrendezett legnagyobb magyarországi turisztikai seregszemlén.

Kiegyensúlyozni a helyi költségvetést

Létrehozva: 2017. február 28.
Kovászna Megye Tanácsa február 28-ai soros ülésén döntött, hatáskörének megfelelően, a helyi költségvetések kiegyensúlyozására szánt, a hozzáadott értékadóból és a jövedelemadóból elkülönített összegek elosztásáról

Online sorszám a gépjárművek bejegyzésénél

Létrehozva: 2017. február 27.
Márciustól online lehet sorszámot igényelni Kovászna megyében is a Gépjármű-bejegyzési és Jogosítvány-kibocsátó Közszolgálatnál járműbejegyzésre, átíratásra, forgalomból való kivonásra, ideiglenes rendszám kiállítására és a forgalmi engedély kiváltására

A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület csatlakozott a Romániai Turisztikai Egyesületek Föderációjához

Létrehozva: 2017. február 23.
A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület csatlakozott a Romániai Turisztikai Egyesületek Föderációjához (FAPT), a tagfelvételről az Országos Turisztikai Vásáron (TTR 2017 Romexpo) tartott vezetőségi gyűlésen döntött a szövetség.  

Kistérségenként egyeztetnek a fejlesztésekről Háromszéken

Létrehozva: 2017. február 23.
„Szeretnénk, hogy a községek idén nagyobb összegből gazdálkodhassanak, mint a tavaly. Ugyanakkor segítjük az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerülő községeket"

Az ország gasztronómiai fővárosa lesz a hétvégén Bálványosfürdő

Létrehozva: 2017. február 22.
19 csapat nevezett be a XII. Bálványosfürdői Nemzetközi Disznótoros Fesztiválra

Új székhelyen a Europe Direkt Információs Központ

Létrehozva: 2017. február 21.
A Sepsiszentgyörgyi Europe Direct Információs Központ új székhelyen folytatja tevékenységét.

Újabb magyarországi támogatás a kommandói iskolának

Létrehozva: 2017. február 20.
Közel fél millió forintos támogatást kapott a leégett kommandói iskola a hétvégén megtartott jótékonysági veszprémi megyebálon, illetve további 500 ezer forintot a Zala Megyei Közgyűléstől.

Székelyföldi értékek a Romexpón

Létrehozva: 2017. február 19.
Székelyföld közkedvelt turisztikai célpont a bukaresti kirándulni vágyók számára.

Ügyvéddel a hulladéklerakó beindításáért

Létrehozva: 2017. február 17.
A lécfalvi hulladéklerakó működtetésével kapcsolatos fellebbezések és pereskedések képviseletére szerződtet külső jogi szolgáltatást a megyei önkormányzat.

Teljes a székelyföldi kínálat az idei Romexpón

Létrehozva: 2017. február 16.
Interaktív standdal népszerűsítik Székelyföldet Kovászna, Hargita és Maros megye turisztikai egyesületei a február 16-19. között megszervezett bukaresti nemzetközi turisztikai vásáron.

Hiánypótló szakképzés Háromszéken

Létrehozva: 2017. február 15.
Háromszéki vendéglátói egységeknél jelenleg alkalmazás alatt álló, gyakorlott és kezdő 20 pincér és 20 recepciós részesült szakképzésben a Bálványosi Grand Hotelben.

A kormány cserben hagyja, mi támogatjuk az otthoni beteggondozást

Létrehozva: 2017. február 14.
„Megduplázzuk a Kovászna Megye Tanácsa által létrehozott szociális pályázati alapot azért, hogy a Diakónia és Caritas létfontosságú munkáját megmentsük, hiszen a munkaügyi minisztérium egyik napról a másikra megvonta a támogatást a szociális szolgáltatást végző civil szervezetektől” - jelentette be Tamás Sándor, megyei tanácselnök azt követően, hogy egyeztetett a szervezetek képviselőivel.

Minden követ megmozgatnak a kommandói iskoláért

Létrehozva: 2017. február 10.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, illetve Sebastian Cucu, Kovászna megye prefektusa beadvánnyal fordultak a fejlesztési minisztériumot vezető Sevil Shhaidehez. A beadványban a kommandói Horn Dávid iskola számára több mint 3,5 millió lejt igényelnek.  

Több százezer euróra pályázhatnak a kis- és középvállalkozók

Létrehozva: 2017. február 9.
200 000 és 1 millió euro közötti összegeket pályázhatnak meg a kis- és középvállalkozók a Központi Fejlesztési Régiónál (ADR) az elkövetkező ciklusban. Többek között erről is szó volt az ADR ügynökségének február 9-én, csütörtökön a megyeházán megtartott konferenciáján.      

Be kell vezetni az idegenforgalmi adót a megyében

Létrehozva: 2017. február 7.
Összegezték az elmúlt év turisztikai adatait, valamint az idei terveket a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a megyei önkormányzat és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület képviselői a február 7-én tartott sajtótájékoztatón.  

Niculina Țînțar kapta a Háromszék Kultúrájáért díjat

Létrehozva: 2017. január 16.
Sepsiszentgyörgyön, Mihai Eminescu költő születésének napján, január 15-én, az Árkosi Kulturális Központ falai közt zajlott a Román Kultúra Napja Kovászna megyei eseménysorozata – ezúttal került sor a Háromszék Kultúrájáért díj átadására is.

Új iskola épül Kommandóra

Létrehozva: 2017. január 11.
„Rossz helyzetekből is lehet jól kikerülni: a részint leégett, részint súlyosan megrongálódott kommandói iskolát új épülettel pótoljuk. A sajnálatos eset rövid távon megnehezíti a község diákjainak helyzetét, viszont új iskolát építünk, amely már az aktuális követelményeknek felel meg, így, reményeink szerint a következő tanévet már sokkal jobb körülmények közt fejezik be a megye legmagasabban fekvő településén” fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.  

© Copyright Kovászna Megye Tanácsa, 2013. Minden jog fenntartva. Webdesign: www.voidart.ro