keresés
min. 3 karakter

Sepsiszentgyörgy

2009. december 17.

Sepsiszentgyörgy a háromszéki művelődési, oktatási és gazdasági élet központja, Kovászna megye székhelye. És Gábor Áron emlékezetes szavai is itt hangzottak el: „Lesz ágyú!”


 

Sepsiszentgyörgy Kovászna megye székhelye. Az egykori Szentgyörgyfalvából fejlődött várossá, nevét a ma is álló erődtemplomának a katolikus korból származó védőszentjéről, Szent György lovagról kapta. Mint várost, első izben 1431-ben említik. 1880-ban közigazgatásilag egyesült a tőle déli irányba fekvő, szintén régi településsel, Szemerjával. Utóbbinak neve 1407-ből Zenth Maria néven fordul elő. A város része a tőle 9 km távolságra, a Baróti-hegység szívében fekvő Sugásfürdő. Minden régészeti korszakból találtak leleteket ezen a helyen. Sepsiszentgyörgy fejlődése Bethlen Gábor és I. Rákóczi György idején kezdődött. A megpróbáltatás évei az utolsó török-tatár betörések (1658, 1661) voltak, amikor ősi templomvárát feldúlták, a benne lévőket legyilkolták, rabláncra fűzték. A Habsburg uralom sem hozott különösebb jót. A türelmetlenség a kuruc szabadságharcban bontakozott ki. Ezt követte Mária Terézia által bevezetett határőr-katonai rendszer, amikor a városban huszárezred alakult.

/_f/telepulesfotok/sepsi11henning.jpg

Történelmének dicső korszakát az 1848-49-es háromszéki önvédelmi harc eseményei képezik. Itt mondták ki a fegyveres önvédelmi harc szükségességét. Itt hangzottak el Gábor Áron emlékezetes szavai: „Lesz ágyú!” A megtorlás nehéz évei után jelent meg a gyáripar, a közvilágítás, 1891-ben a vasút. Könyvnyomda, múzeum, napilapok jelennek meg, tanoda épül, megújul a szellemi élet.

A két világháborút követő diktatúra idején tömegesen telepítették be a románságot, tömblakások, lakónegyedek változtatták maira a város képét. A 2002-es népszámláláskor a város nemzetiségi összetétele a következő volt: magyar 46 113, román 14 178. A különbség cigány, német és más nemzetiségeket tesz ki. Sepsiszentgyörgy jelképévé vált a Kós Károly tervezte épület. A Székely Nemzeti Múzeum a Székelyföld egyik legjelentősebb tudományos műhelye, ahol ennek a nemzetnek, és csakis ennek örökségét, szellemi és tárgyi emlékeit, relikviáit őrzik, bemutatják állandó, avagy időszakos kiállításokon. Alapgyűjteményét az imecsfalvi Cserey gyűjtemény képezte, melyet özvegy Cserey Jánosné született Zathureczky Emilia (1823-1905) és Vasady Nagy Gyula gyűjtött és adott össze az említett kúriában és a székely nemzetnek adományozták. 1879-ben nyitották meg. Mai épületét Kós Károly tervei alapján építették 1912-13-ban, az erdélyi építészet elemeinek sikeres felhasználásával. Régészeti, történelmi, néprajzi, természettudományi állandó kiállítása van. Külön teremben láthatók az 1848-49-es magyar forradalom és a háromszéki önvédelmi harc emlékei, dokumentumai.

/_f/telepulesfotok/sepsi5henning.jpg

Látnivalók:

  • Vármegyeháza. Klasszicista épület 1832-ből. Homlokfalán Gábor Áron-emléktábla. (Gábor Á. u. 12.)
  • Szent József római katolikus templom. Régi, XVIII. századi kápolna helyén épült 1832-34 között. Jelenlegi formáját 1902-ben nyerte el. (Központi park.)
  • Református vártemplom. A templom a XV-XVI. században gótikus ízlésben épült. A XVI. században alakították. Megmaradt a szentélyi rész hálóboltozata, mutatós reneszánsz kőajtó bejárata. Belsejében Daczó Ferenc patrónus-jótevő 1602-ban készült epitáfiuma látható. Barokk hagymasisakos harangtornya 1826-ban épült újra. Lőrésekkel és szuroköntőkkel ellátott hármas várfalából (XV-XVI. sz.) csak a belső maradt meg épen. A várat a város régi temetője övezi. Cintermében jeles személyiségek síremlékeit láthatjuk. (Kálvin tér 13).
  • Lábasház. A határőrezred székháza, a Stábális. Épült 1820-21-ben klasszicista stílusban. Ebben volt a siralomház, melyben utolsó éjszakájukat töltötték Váradi József és Bartalis János székely vértanúk, akiket, mint a Makk-féle mozgalom résztvevőit 1854-ben a város feletti Őrkőhegy alatt, bitófán kivégeztek. Az eseményre emléktábla emlékeztet. (Szabadság-tér).
  • Székely Mikó Kollégium épülete. Végleges formáját 1893-ban nyerte. Homlokfalán gróf Mikó Imre (1805-1876) emléktábla, aki tetemes összeggel járult hozza ahhoz, hogy befejezhessék Háromszék jeles tanodáját. Az épülettel szemben, a központi park szélén áll egész alakos szobra (Bocskai Vince alkotása, 1998). (Szabadság-tér, Gróf Mikó Imre u.2).
  • Keresztes-ház. Épült Kós Károly tervei szerint 1913-ban. Gróf Mikó Imre u. 9. Emléktábla adja tudtunkra, hogy itt szállt meg 1927-ben Bartók Béla sepsiszentgyörgyi koncertjének idején.
  • Honvéd emlékmű a központi parkban. Állították 1874-ben az 1848-49-béli önvédelmi harc emlékére. Közelében van a kommunista diktatúra áldozatainak emlékkopjája (Haszmann József munkája).
  • A Keleti Kárpátok Múzeuma, Gábor Áron utca 16. Tel.: 0267 – 314 139
  • Tamási Áron és Andrei Mureşanu színház épülete (az egykori Városháza és a Nagyszálló) Ép. 1854-56-ban. (Szabadság-tér 1.)
  • Bazár vagy Árulóház 1867-73 között emelt, óratornyos neoklasszikus és romantikus ízlésű épülete (Szabadság tér 2.)
  • Polgármesteri hivatal, az egykori Bérpalota épülete. Épült neoklasszikus stílusban 1896-99-ben. (1 Dec.1918 u. 2).
  • Megyei Tanács, Prefektúra, egykori Fogolyán-ház.(Szabadság-tér 4).
  • Mihály vajda (1557-1601) szoborcsoport (George Rădulescu Gir alkotása, 1982). (Mihai Viteazul 3).
  • Régi görögkeleti templom, Barompiac-tér, Váradi József u. Mai formáját 1871-72-ben kapta. Védőszentje Szent György. Falfestményei Munteanu Vasile munkái (1991-92). A templom előtti téren áll Andrei Şaguna (1809-1873) ortodox püspök egész alakos szobra (Paul Vasilescu alkotása).

Polgármester: Antal Árpád
Telefon: +40 267 311 243
Fax: +40 267 351 781
Honlap: www.sepsiszentgyorgyinfo.ro
Hozzátartozó falvak: Kilyén, Szotyor.
Első írásos említés: 1332, Sancto Georgio.
Lakosság: 61534 fő (2002).

«2017. április»
HKSzCsPSzV
272829303112
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Péntektől várja látogatóit a RomUdvar

Péntektől várja látogatóit a RomUdvar

Létrehozva: 2017. április 24.
Április 28-án, pénteken nyitja meg kapuit a vasárnapig tartó RomUdvar - tájak, ízek, utazások - turisztikai kiállítás

Erdélyt képviselték a háromszéki diákok Lakiteleken

Erdélyt képviselték a háromszéki diákok Lakiteleken

Létrehozva: 2017. április 22.
Jelesre vizsgáztak értékeinkből a csernátoni Végh Antal Általános Iskola Székölykök-, valamint a Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum tanulóinak Sicer nevű csapatai

Kastély Erdélyben konferencia Árkoson

Kastély Erdélyben konferencia Árkoson

Létrehozva: 2017. április 22.
Gyakorlati útmutató segítheti a háromszéki kúria és kastély tulajdonosok munkáját

Felújítják a Székely Nemzeti Múzeumot

Felújítják a Székely Nemzeti Múzeumot

Létrehozva: 2017. április 12.
A Székely Nemzeti Múzeum felújításáról szóló pályázat költségvetéséről, a civil szervezeteknek szóló pályázatok leadási határidőjéről döntöttek többek között a Kovászna megyei tanácsosok a szerdai rendkívüli gyűlésen

Mixertanfolyam és verseny

Mixertanfolyam és verseny

Létrehozva: 2017. április 11.
Szinte észrevétlenül alakult ki a különböző kevert italok iránti érdeklődés az elmúlt évtizedek során

Vonzó Háromszék Moldovában

Vonzó Háromszék Moldovában

Létrehozva: 2017. április 11.
A Moldovai Köztársasági Kisinyovban (Chișinău) április 6-9. között megszervezett Turism.Leisure.Hotels-2017 nevű vásáron népszerűsítették térségünket a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület munkatársai

Barátunk a természet

Barátunk a természet

Létrehozva: 2017. április 10.
A Kovászna Megye Tanácsa keretében működő Europe Direct Információs Központ április 7-én, pénteken vetélkedőt szervezett A minket körülvevő természet címmel

A neonatológia csapatmunkát igényel – átadták a felújított újszülött osztályt

A neonatológia csapatmunkát igényel – átadták a felújított újszülött osztályt

Létrehozva: 2017. április 7.
Szombattól a felújított neonatológia osztály is fogadja kis pácienseit a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban

Ma is hiteles példakép a székely keletutazó

Ma is hiteles példakép a székely keletutazó

Létrehozva: 2017. április 7.
Zajlanak a Kőrösi Csoma Sándor Napok

Az erdélyi magyar orvostársadalom ünnepe Kovásznán

Az erdélyi magyar orvostársadalom ünnepe Kovásznán

Létrehozva: 2017. április 6.
Több mint négyszáz orvos vesz részt Kovásznán az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya által szervezett 27. Tudományos Ülésen

Kőrösi Csoma Sándor Napok programja 2017. április 6–8.

Kőrösi Csoma Sándor Napok programja 2017. április 6–8.

Létrehozva: 2017. április 5.
Idén április 6-8. között szervezik meg Kovásznán a Kőrösi Csoma Sándor Napokat, a fürdőváros legrangosabb kulturális rendezvénysorozatát

Érték az Erdélyi Kárpát Egyesület - 125 éves a Háromszéki EKE

Érték az Erdélyi Kárpát Egyesület - 125 éves a Háromszéki EKE

Létrehozva: 2017. április 3.
Odafigyelünk a bakancsos turizmusra

A szociális védelem lelki feladat

Létrehozva: 2017. március 30.
Átadták a Sepsiszentgyörgyi  Közösségi Szolgáltatási Komplexumot

Helyi és regionális választott képviselők és közhivatalnokok pénzügyi javadalmazásáról készít jelentést az Európa Tanács

Létrehozva: 2017. március 30.
Raportőri megbízást kapott Campanari-Talabér Márta (FIDESZ) és Grüman Róbert (RMDSZ)

Út, híd, kórház, szociális háló

Létrehozva: 2017. március 30.
Elfogadták Kovászna megye 2017-es költségvetését

Baróti csapat nyerte a Jancsó Benedek Történelmi Emlékversenyt

Létrehozva: 2017. március 25.
Szellemi lámpásokra van szükség

Helyt álltak a székelyföldi diákok a magyarországi rangos versenyen

Létrehozva: 2017. március 24.
Koncentráló arcok, villámgyorsan mozgó kezek, határozott mozdulatok és mennyei ízek

Háromszéken elkezdődött a Turizmus Éve

Létrehozva: 2017. március 23.
Hivatalosan is megkezdődött a Turizmus Éve Háromszéken, a rendezvénysorozat nyitókonferenciáját csütörtökön tartották Sepsiszentgyörgyön

Közkedveltek a háromszéki kúriák és fürdők Brassó megyében

Létrehozva: 2017. március 21.
Kovászna megye is képviselte a térséget a március 17-19. között Brassóban megszervezett erdélyi turisztikai vásáron (TTF – Transylvania Tourism Fair) a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület és az Aquasic Egyesület által

Nyitokonferencia 2017 - Turizmus Éve Haromszeken

Létrehozva: 2017. március 21.
Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület az idei esztendőt Háromszéken a Turizmus Évének nyilvánította

Székelyföldi összefogás a katolikus iskoláért

Létrehozva: 2017. március 18.
Maros, Hargita és Kovászna megye tanácsainak elnökei is részt vettek március 18-án, szombaton a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébániatemplomban a katolikus iskoláért meghirdetett közös imán

Szabadon ünnepelünk

Létrehozva: 2017. március 14.
Idén is munkaszüneti nap március 15-e Kovászna Megye Tanácsa alkalmazottai számára

Kezdődik a kommandói tábor építése

Létrehozva: 2017. március 10.
A Kovászna Megye Tanácsa fenntartásában működő intézmény 2015-ben vette át a kommandói tábort, a megyei önkormányzathoz pedig 2009-ben került a leromlott állapotban levő létesítmény, amelyet már tíz éve nem működtetett a Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság

Székelyek a 40. Hungexpón

Létrehozva: 2017. március 4.
Székelyföld is jelen van a március 3–5. között megrendezett legnagyobb magyarországi turisztikai seregszemlén.

Kiegyensúlyozni a helyi költségvetést

Létrehozva: 2017. február 28.
Kovászna Megye Tanácsa február 28-ai soros ülésén döntött, hatáskörének megfelelően, a helyi költségvetések kiegyensúlyozására szánt, a hozzáadott értékadóból és a jövedelemadóból elkülönített összegek elosztásáról

Online sorszám a gépjárművek bejegyzésénél

Létrehozva: 2017. február 27.
Márciustól online lehet sorszámot igényelni Kovászna megyében is a Gépjármű-bejegyzési és Jogosítvány-kibocsátó Közszolgálatnál járműbejegyzésre, átíratásra, forgalomból való kivonásra, ideiglenes rendszám kiállítására és a forgalmi engedély kiváltására

A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület csatlakozott a Romániai Turisztikai Egyesületek Föderációjához

Létrehozva: 2017. február 23.
A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület csatlakozott a Romániai Turisztikai Egyesületek Föderációjához (FAPT), a tagfelvételről az Országos Turisztikai Vásáron (TTR 2017 Romexpo) tartott vezetőségi gyűlésen döntött a szövetség.  

Kistérségenként egyeztetnek a fejlesztésekről Háromszéken

Létrehozva: 2017. február 23.
„Szeretnénk, hogy a községek idén nagyobb összegből gazdálkodhassanak, mint a tavaly. Ugyanakkor segítjük az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerülő községeket"

Az ország gasztronómiai fővárosa lesz a hétvégén Bálványosfürdő

Létrehozva: 2017. február 22.
19 csapat nevezett be a XII. Bálványosfürdői Nemzetközi Disznótoros Fesztiválra

Új székhelyen a Europe Direkt Információs Központ

Létrehozva: 2017. február 21.
A Sepsiszentgyörgyi Europe Direct Információs Központ új székhelyen folytatja tevékenységét.

Újabb magyarországi támogatás a kommandói iskolának

Létrehozva: 2017. február 20.
Közel fél millió forintos támogatást kapott a leégett kommandói iskola a hétvégén megtartott jótékonysági veszprémi megyebálon, illetve további 500 ezer forintot a Zala Megyei Közgyűléstől.

Székelyföldi értékek a Romexpón

Létrehozva: 2017. február 19.
Székelyföld közkedvelt turisztikai célpont a bukaresti kirándulni vágyók számára.

Ügyvéddel a hulladéklerakó beindításáért

Létrehozva: 2017. február 17.
A lécfalvi hulladéklerakó működtetésével kapcsolatos fellebbezések és pereskedések képviseletére szerződtet külső jogi szolgáltatást a megyei önkormányzat.

Teljes a székelyföldi kínálat az idei Romexpón

Létrehozva: 2017. február 16.
Interaktív standdal népszerűsítik Székelyföldet Kovászna, Hargita és Maros megye turisztikai egyesületei a február 16-19. között megszervezett bukaresti nemzetközi turisztikai vásáron.

Hiánypótló szakképzés Háromszéken

Létrehozva: 2017. február 15.
Háromszéki vendéglátói egységeknél jelenleg alkalmazás alatt álló, gyakorlott és kezdő 20 pincér és 20 recepciós részesült szakképzésben a Bálványosi Grand Hotelben.

A kormány cserben hagyja, mi támogatjuk az otthoni beteggondozást

Létrehozva: 2017. február 14.
„Megduplázzuk a Kovászna Megye Tanácsa által létrehozott szociális pályázati alapot azért, hogy a Diakónia és Caritas létfontosságú munkáját megmentsük, hiszen a munkaügyi minisztérium egyik napról a másikra megvonta a támogatást a szociális szolgáltatást végző civil szervezetektől” - jelentette be Tamás Sándor, megyei tanácselnök azt követően, hogy egyeztetett a szervezetek képviselőivel.

Minden követ megmozgatnak a kommandói iskoláért

Létrehozva: 2017. február 10.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, illetve Sebastian Cucu, Kovászna megye prefektusa beadvánnyal fordultak a fejlesztési minisztériumot vezető Sevil Shhaidehez. A beadványban a kommandói Horn Dávid iskola számára több mint 3,5 millió lejt igényelnek.  

Több százezer euróra pályázhatnak a kis- és középvállalkozók

Létrehozva: 2017. február 9.
200 000 és 1 millió euro közötti összegeket pályázhatnak meg a kis- és középvállalkozók a Központi Fejlesztési Régiónál (ADR) az elkövetkező ciklusban. Többek között erről is szó volt az ADR ügynökségének február 9-én, csütörtökön a megyeházán megtartott konferenciáján.      

Be kell vezetni az idegenforgalmi adót a megyében

Létrehozva: 2017. február 7.
Összegezték az elmúlt év turisztikai adatait, valamint az idei terveket a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a megyei önkormányzat és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület képviselői a február 7-én tartott sajtótájékoztatón.  

Niculina Țînțar kapta a Háromszék Kultúrájáért díjat

Létrehozva: 2017. január 16.
Sepsiszentgyörgyön, Mihai Eminescu költő születésének napján, január 15-én, az Árkosi Kulturális Központ falai közt zajlott a Román Kultúra Napja Kovászna megyei eseménysorozata – ezúttal került sor a Háromszék Kultúrájáért díj átadására is.

Új iskola épül Kommandóra

Létrehozva: 2017. január 11.
„Rossz helyzetekből is lehet jól kikerülni: a részint leégett, részint súlyosan megrongálódott kommandói iskolát új épülettel pótoljuk. A sajnálatos eset rövid távon megnehezíti a község diákjainak helyzetét, viszont új iskolát építünk, amely már az aktuális követelményeknek felel meg, így, reményeink szerint a következő tanévet már sokkal jobb körülmények közt fejezik be a megye legmagasabban fekvő településén” fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.  

© Copyright Kovászna Megye Tanácsa, 2013. Minden jog fenntartva. Webdesign: www.voidart.ro