Itt vagy: » Hírek » Bővítik a lécfalvi hulladéklerakót

Bővítik a lécfalvi hulladéklerakót

2023. október 19., csütörtök

Költségvetéskiigazítás, a lécfalvi hulladéklerakó továbbfejlesztése, megyei útszakasz korszerűsítéshez szükséges dokumentáció aktualizálása és megfigyelővel ellátott kilátó építése – többek között ezek voltak a csütörtöki tanácsülés legfontosabb határozatai.

Sepsibükszádon az országúttól a vasútállomásig tartó, 1,7 km-es útszakasz felújítására és ezzel együtt egy 40 méter hosszú, új híd építésére kapott Kovászna Megye Tanácsa finanszírozást az Anghel Saligny-programból. A tanácsülésen módosították a munkálat mutatóit, aktualizálták a költségbecslést. Lévén, hogy a munkálat egy híd újraépítését is tartalmazza, valamint fontos gázvezeték is áthalad ezen a területen, az előkészítési, engedélyeztetési folyamat hosszabb, mint általában. Aktualizáltuk a dokumentációt, haladunk előre” – ismertette Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

A megyei önkormányzat megtette az első lépést, hogy elkezdhessék a vegyes hulladék lerakására szolgáló 2. és 3. cella kialakítását Lécfalván. „Napra pontosan 6 éve, 2017. október 19-én üzemeltük be integrált hulladékgazdálkodási rendszerünket, a lécfalvi központot, amelyet uniós pályázatból építettünk. Köszönöm Ambrus Józsefnek és csapatának, hogy példaértékűen viszik előre ezt a projektet, ennek eredményeképpen Kovászna megye ma Romániában az elsők között van, ami a felelősségteljes hulladékgazdálkodást illeti. Ez is egy folyamatos fejlesztést igénylő terület, előre kell tervezni ahhoz, hogy ne legyenek gondok” – emelte ki a tanácselnök.

Az európai uniós pályázatból finanszírozott lécfalvi hulladékkezelő központ 980 000 köbméter hulladék lerakására alkalmas, ezt 3 cellában helyezik majd el, amelyek várhatóan 21 év alatt telnek fel. A vegyes hulladék lerakására szolgáló első cella 9 év alatt fog feltelni, jelenleg 71 százalékos a telítettsége. Három évünk van, hogy kialakítsuk a másik két cellát, hogy akadálytalan legyen a megyében a hulladéklerakás. Ennek értelmében, 2026-ban meg kell nyitanunk a második cellát is” – részletezte Ambrus József megyei tanácsos, a  Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület igazgatója. A most elfogadott tanácshatározatnak megfelelően 297 500 lejt fordítanak a két, összesen 4,4 hektáros cella tervezési munkálataira. Kovászna megyében évente 60 ezer tonna hulladék keletkezik, ennek 30 százalékát újrahasznosítják, komposztálják, 42 ezer tonna hulladék lerakásra kerül.  

A megyei tanács elfogadta az első háromszéki, multifunkcionális kilátó megvalósíthatósági tanulmányát. A dokumentációnak megfelelően a Bodok-hegységben, a Bodoki-tetőn, 1190 méter magasban építenek egy 4 szintes, fa- és fémszerkezetű, épületet. „A terv szerint a 4. szint kilátó, a 3. szint egy panorámakabin, ahol egy éjszakát is el lehet tölteni, illetve a földszintje menedékként szolgál vihar esetén. A kilátóból Kézdiszékre, Orbaiszékre, Sepsiszékre, tiszta időben akár a távolabbi Barcaságra is ellátni. Az ide látogató úgy érzi majd mintha a világ tetején lenne” – részletezte Jakab Barna alelnök. Mint rámutatott, a többfunkciós épület egyedinek számít országos szinten, éppen ezért arra számítanak, hogy a kilátó turisztikai attrakcióvá válik, melynek köszönhetően a környéken fellendül az idegenforgalom.

Költségvetéskiigazításról is döntött a megyei önkormányzat. A bányajáradékból származó 1,755 milló lejből 750 ezer lejt a versenysportok utánpótlásnevelést célzó programjára, a fennmaradó összeget a megyei utak karbantartására fordítják. Erasmus+ és egyéb pályázatokból származó összegekkel, összesen 147 ezer lejjel növelték a Kovászna Megyei Művelődési Központ, valamint Kovászna Megyei Erőforrás és Nevelés-tanácsadó Központ költségvetését.

Hírek