Itt vagy: » Hírek » Átadták a szentkatolnai sportcsarnokot

Átadták a szentkatolnai sportcsarnokot

2013. december 3., kedd

Szentkatolna községben november 26-án, közel 200 helybeli jelenlétében adták át az 1 millió dollár összköltségű sportközpontot, amely immár 5 éve épül.

 

Szentkatolna községben november 26-án, közel 200 helybeli jelenlétében adták át az 1 millió dollár összköltségű sportközpontot, amely immár 5 éve épül.

Tusa Levente, a község elöljárója köszöntő beszédében elmondta: „a sport az a terület, amely a legkülönfélébb embereket is összeköti. Örülök, hogy Szentkatolna is egy ilyen létesítménnyel gazdagodott, amely a fejlődést jelenti a településen. Ahol akarat van ott lehetséges a fejlődés, de mindehhez szükséges az összefogás.” A polgármester kihangsúlyozta, hogy a sportcsarnokot az iskolások bérmenetesen használhatják, délutánonként természetesen bárkinek kiadják az 50 lejes órabér kifizetése fejében.

Borbély László, volt fejlesztési miniszter, az RMDSZ politikai alelnöke a sporcsarnok átadásán elmondta: 2007 és 2013 között sokszor volt szerencséje Háromszékre látogatni sportlétesítmények átadására, és büszke arra is, hogy a szentkatolnai sportcsarnok építését a Szövetség indította be. „2007 óta Háromszéken 29 sportlétesítményt adtunk át a helyi közösségeknek, elsősorban a kormányzati szerepvállalásunak köszönhetően. Persze a helyi közösségnek a parlamenti képviselettel való összefogása is fontos volt, a mai nap a bizonyíték arra, hogy együtt eredményesek tudunk lenni” - hangsúlyozta Szentkatolnán Borbély László. Hozzátette amíg az RMDSZ kormányon volt sok infrastrukturális beruházást sikerült az erdélyi településekben megvalósítani, „de mi is jól gazdálkodtunk” - tette hozzá a politikai alelnök. „A kilencvenes években nagyon kevés támogatás, beruházás volt Székelyföld felé irányítva. 1996-tól mi ezt szerettük volna jóvátenni, kiegyenlíteni a számlákat. Szerintem ezt nagy részben sikerült is. Alapos munkát végeztünk, az átadott sportlétesítmények nem csak, hogy szépek, funkcionálisak is. Látom a gyerekeken, hogy alig várják birtokba vegyék a sportcsarnok
futballpályáját, a teniszpályát, és örülök ennek, mert a mozgás nagyon fontos az egészséges életmódhoz” - fogalmazott Borbély.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke felszólalásában a létesítmény építésének történetét mesélte el az egybegyűlteknek, amikor 2007-ben Felsőháromszéken Borbély László akkori fejlesztési miniszter ígéretet tett a sportcsarnokok felépítésére. Az elnök az elmúlt években a településen eszközölt fejlesztésekre is kitért: komoly megyei út, hidak, mofetta, kezelőbázis. Ígéretet tett arra is, hogy jövő évbena hatolykai fürdő fele vezető három kilométeres útszakaszra aszfaltszőnyeg kerül. „Olyan emberek, közösségek mellé lehet és kell állni, ahol vannak elképzelések, ötletek, ahol nekikezdenek a munkának és hozzá teszik a saját önrészét is.”

Fejér László Ödön RMDSZ-es képviselő az egybegyűlteket további támogatásukról biztosítva. A létesítményt Opra István plébános áldotta meg, majd a Bálint Gábor Általános Iskola diákjai kulturális műsort adtak elő.

 

Hírek