Itt vagy: » Hírek » Erdővidék a célpont

Erdővidék a célpont

2014. október 31., péntek

Jelentős EU-s pályázatot céloz Brassó és Kovászna megye: közös projekt keretében olyan útszakasz konszolidálást tervezik, amely Erődvidék számára kiemelten fontos.
 

Jelentős EU-s pályázatot céloz Brassó és Kovászna megye: közös projekt keretében olyan útszakasz konszolidálást tervezik, amely Erődvidék számára kiemelten fontos.

Kovászna Megye Tanácsa október 30-i soros ülésén elfogadták azt a tervezetet, amelynek értelmében a szomszédos megyével együtt vesznek részt egy olyan pályázaton, amely a megye határain átnyúlva, mindkét térség számára fontos utat rehabilitál.

Forrás: Wikipedia

A Tamás Sándor önkormányzati vezető által bemutatott terv szerint Málnsáfürdő – Nagybacon – Barót – Ágostonfalva – Ürmös – Apáca – Magyarós útvonalat érinti. Az elnök elmondta: mivel a hosszabb szakasz Kovászna megyében található, ezért a terv koordinálását is a mi megyénk végzi majd.

Az elnök azt is elmondta, hogy az elmúlt 2 hónap lobbi tevékenységének köszönhetően Bukarestből köze 9 millió lejt hívtunk le. Ezt az összeget szociális tevékenységekre, útépítésre, valamint az önkormányzat saját projektjeinek lebonyolításába fordítják.

A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházhoz tartozó, majdnem kész orvosi lakásokat úttal kívánják ellátni – a tanács az ehhez szükséges határozatot is elfogadta.
A napirendi pontok közt szerepel a megyei önkormányzat, valamint Bodok község által megvásárolt oltszemi kastély súlyosan megsérült tetőszerkezetének javítása is – a történelmi fontosságú épület megmentését prioritásként kezeli a megyei tanács.

Kovászna Megye Tanácsa több éve társ-finanszírozza a Europe Direct Program keretében működő irodát: a testület elfogadta az iroda következő évi tevékenységének társfinanszírozását is. A testület elfogadta az összes napirendre tűzött határozatot.

 

Hírek