Itt vagy: » Hírek » Készen állunk egy fenntarthatóbb életre

Készen állunk egy fenntarthatóbb életre

2021. május 13., csütörtök

A fenntartható gazdaság és életmód a jövő kulcsa. Ennek a megvalósítását fogalmazta meg és dolgozta ki 17 célkitűzésben a kormány fenntartható fejlődésért felelős főosztálya. Az Agenda-2030-ban rejlő gazdasági, környezeti és szociális lehetőségeket ismertette Borbély László államtanácsos Sepsiszentgyörgyön, május 12-én.

A Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében megtartott rétegtalálkozón Kovászna megyei vállalkozók, közintézmények vezetői és civil szervezetek képviselői vettek részt. Az eseményen Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke köszöntőjében kiemelte, Borbély László eredményes embere a székelyföldi közösségnek, hiszen korábban, fejlesztési majd környezetvédelmi miniszterként rengeteg támogatást biztosított a térségnek a hulladékgazdálkodás, a sportcsarnoképítés és az árvízvédelem terén egyaránt.

Meggyőződésem, hogy a fenntarthatóság céljai egyéni és intézményi szinten összefonódnak. A környezettudatos életmód szemlélet- és mentalitásváltáson alapszik, ami nem idegen tőlünk, hiszen a székely rendtartó társadalomban ezek alapján éltek. Az elmúlt hetven évben eltávolodtunk ettől a gondolkodásmódtól, azonban a gyermekeink iránt érzett felelősség azt diktálja – kicsiben és nagyban, egyénként és intézményként be kell hozni a fenntarthatósági célokat” – fogalmazott a megyevezető, ismertetve az együttgondolkodás háromszéki praktikus vonzatait.

Kovászna megye egyik első uniós nagyprojektje, az uniós pályázatból kialakított integrált hulladékgazdálkodási rendszere is ezt az elvet erősíti. Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely például a 30 százalék feletti szelektív hulladékgyűjtési arányával országos szinten az első helyen áll, ez is bizonyítja a rendszer hatékonyságát. A megyei tanács támogatásával ugyanakkor olyan start-up vállalkozások indultak, amelyek jellemzője a társadalmi felelősségvállalás, a közösség segítése. „A megyei önkormányzat pályázatíró csapata pedig az Agenda 2030 célkitűzései mentén készíti elő a most induló költségvetési ciklus projektjeit. Érdemes erre felkészülni, hiszen önkormányzatok, civilszervezetek, vállalkozások egyaránt nyerhetnek támogatást, hogy fenntartható fejlődést szolgáló kezdeményezéseiket megvalósíthassák” – tette hozzá Tamás Sándor.

„Nagyon fontos, hogy tudatosuljon bennünk, örökbe kaptuk Háromszéket ezért felelősséggel tartozunk érte, hogy ezt az utókornak tovább adhassuk. Mindehhez lényeges a környezettudatos, zöld gondolkodás kialakítása, valamint a fenntartható gazdaság alapjainak a megteremtése” – hangsúlyozta az eseményen Jakab István Barna, a megyei tanács alelnöke.   

Borbély László, a kormány Fenntartható Fejlődés Főosztályának vezetője szerint Háromszék példaértékű tevékenységet folytat, ami a fenntartható fejlődést illeti. Ennek az egyik alapeleme, hogy csapatban, kisebb-nagyobb közösségben kell gondolkodni. A Fenntartható Fejlődés Főosztálya a katalizátor szerepét tölti be, ernyőszervezetként működik, mely a helyi önkormányzatok és civilszervezetek igényeire is választ ad.

Borbély László, államtanácsos a kormány Fenntartható Fejlődés Főosztályának vezetője beszédében hangsúlyozta, hogy számára kiemelten fontos hely Székelyföld. Számos alkalommal beszélt már itt, Sepsiszentgyörgyön is innovatív álmairól, és főleg azokról, amelyek az évek során partnerségben az itteni intézményekkel és szervezetekkel megvalósultak, elsősorban a környezetvédelem területén. Kiemelte, hogy a fenntartható fejlődés, valamint az Agenda-2030-ban számos gazdasági, környezeti és szociális lehetőség rejlik, amelyek ebbe a térségbe is többlet anyagi forrást jelenthetnek. Megemlítette, hogy készül egy olyan fenntartható fejlődési útmutató is, amely kifejezetten az önkormányzatok stratégiáinak a megtervezését segíti elő. Elmondta, hogy a 17 fenntarthatósági célkitűzés közül valamennyi fontos, de szerinte az egészség és az oktatás a legfontosabbak. Az oktatásban jelentős szerep jut a kiegészítő-, fenntartható fejlődés témáját népszerűsítő, elmagyarázó tananyagoknak is. Például, elkészítettek egy munkafüzetet a kicsiknek (4-8 éveseknek) és tájékoztató plakátok a nagyobbaknak (8-14 éveseknek). Ez utóbbit 17 nyelvre fordították le, ennyi nyelven folyik oktatás Romániában.

Az esemény végén Borbély László elismerő oklevelet nyújtott át Vajda Lajosnak, a Green Energy Innovatív Biomassza Klaszter elnökének, az ASIMCOV igazgatójának a környezetkímélő technológiák elterjedéséért végzett tevékenységéért.

Hírek