Itt vagy: » A megyéről » A megye települései » Nagyajta

Nagyajta

2010. január 12., kedd

Unitárius templomvár az Olt partján, jeles személyiségek, költők, történészek, művészek bölcsője – ez Nagyajta, Háromszék nyugati peremén.

 

Nagyajtán született Kriza János unitárius püspök, a Vadrózsák című népköltészeti gyűjtemény szerzője. Önálló község, közigazgatásilag hozzátartozik a szomszédos Középajta (3 km). A 131-es út mentén fekszik, az Olt völgyében, a Brassó megyei Apáca - Apaţa (Apáczai János szülőfaluja) szomszédságában (2,5 km). Nagyajtán mellszobor és emléktábla áll Kriza János (1811-1875) unitárius püspök, királyi tanácsos, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának és a Kisfaludy Társaság tagjának tiszteletére. Emlékszobája az unitárius vártemplom kapubástyájában látható. A két településnek számtalan további jeles szülötte volt, több személyiség neve kapcsolódik ide. Nagyajtán született a történetíró Cserey Mihály (1668-1756), a Kossuth-díjas színművész Bihari József (1901-1981). Szülőháza ma is áll. Nagyajtai szálak miatt vette fel ennek a településnek a nevét a színművész Ajtai Andor is. Többek között Középajtán született Péterfi Sándor (1824-1909) honvéd huszárszázados, a negyvennyolcas tömösi csata hőse is.

 

Látnivalók:

  • Unitárius vártemplom Nagyajtán. Régi templomát a gótika idejében átépítették. Reneszánsz kőszószékét Dónáth György készítette 1710-ben. Bútorzatának belső festése vargyasi Id. Sütő Béla munkája. Az enyhén rombusz alakú várfalat, reneszánsz elemei miatt (fogsoros pártázat) XVI-XVII. századinak tartják. Két hegyesebb szögletén egy-egy kiugró bástya, északi oldalán pedig ötszög kiképzésű emeletes kapubástya van. Ezeken lappancsos lőrések, szuroköntők vannak. Védőfolyosója a tűz és az idő áldozata lett. Műemlék. A vártemplom bejárata előtt emlékpark látható.
  • Református templom Nagyaján (1847). Karzat és padelőkéi sajátos egyéni ornamentikával Vajdáné Pánczél Johanna munkája.
  • Kúriák. Cserey kúria (XVIII. sz.), Dónáth-Zathureczky-féle késő klasszicista lakóház, az egykori huszárlaktanya és a XVIII. századi Rabocskai-ház. Impozáns monarchia-béli községháza. Mennyezetfestése Lőrincz Viktor munkája (1908).
  • Középajtai református templom. Mai formáját 1882-ben nyerte. Előterében emlékpark van. Itt áll a falu jeles kálvinista papjának, a történész és füvész Benkő József (1740-1814) mellszobra, aki a hollandiai Haarlemi Tudós Társaság tagja volt.
  • Középajtai görögkeleti templom (1903). Védőszentje Szent György, belsejében több 1889-ből származó ikon látható.
  • Benkő József síremléke a helybeli temetőben.

Kuriózumok:

  • Szőlőskert. Itt volt Benkő József egyik füvészkertje. Itt helyezték el egy új, az ő emlékére létrehozandó, dendrológiai park alapkövét.
  • A középajtai Várhegy. Ásatásokat nem végeztek, de róla a szájhagyomány többet tud: óriások magas tündöklő vára volt. Az óriás a vár kútjába rejtette el kincseit: arany rögöket, ezüst ekéket. A kincs még most is ott van. Ott, ahol kincs van elásva, minden két esztendőben kigyúl egy mogyoróbokor.

 

Polgármester: Bihari Edömér
Tel: +40-267-355533,
Fax: +40-267-355582
Postai irányítószám: 527005
Hozzátartozó falvak: Középajta
Lakosság: 1619 fő (2020)
Kiterjedés: 67,97 km2
Első írásos említés: 1211
 

Hírek