Itt vagy: » Hírek » Orvosi lakások épülnek

Orvosi lakások épülnek

2013. május 30., csütörtök

A megyei önkormányzat rendkívüli tanácsülés keretében fogadta el a Dr. Fogolyán Kristóf orvosai számára szolgálati lakás építését szorgalmazó határozatot.

A megyei önkormányzat rendkívüli tanácsülés keretében fogadta el a Dr. Fogolyán Kristóf orvosai számára szolgálati lakás építését szorgalmazó határozatot.

Mint ismeretes a marosvásárhelyi Studium Alapítvány, Kovászna Megye Tanácsa, Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, valamint a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház közös projekt keretében épít szolgálati lakásokat fiatal orvosok számára. Tamás Sándor elnök a május 30-i, csütörtöki tanácsülést követően elmondta: „Az elkövetkező időszakban nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni az egészségügyi szolgáltatások kiteljesedésére. Ilyen szempontból a kórház felújításával párhuzamosan elkezdtük kiépíteni azokat a megoldásokat, amelyekkel ide tudjuk csalogatni, haza tudjuk hívni azokat a fiatal orvosokat, akik érdekeltek abban, hogy Székelyföldet válasszák valamelyik külföldi országgal szemben. Ehhez a kezdő orvosnak a fizetés mellé valami olyan pluszt kell nyújtanunk, amitől csábítóvá válik számára Háromszék. Ilyen segítség a szolgálati lakás, amelynek építési költségét a Studium Alapítvány biztosítja. Első lépésben ez három darab két szobás, valamint három egyszobás lakást jelent. Nyilván perspektivikusan gondolkodunk, így azt szeretnénk, hogy további otthonok is épüljenek a jövőben.”

A megyei tanács elfogadta Az elektronikus gazdalajstrom kezelésére szolgáló informatikai rendszer megvalósítása pályázatban történő részvételt is. A pályázattal kapcsolatosan Tamás Sándor elmondta: „A mezőgazdasági regiszter digitalizálásának és hatékonyabbá tételének érdekében az önkormányzat, mint pályázatvezető 15 közigazgatási egységgel vesz részt a kommunikációs szaktárca által meghirdetett pályázatban. Ezáltal gyorsabb lesz a mezőgazdasági nyilvántartással kapcsolatban lévő ügyintézés. Ugyanakkor átvállatuk a községek pályázati önrészét, ezáltal is segítve a települési önkormányzatokat. ”

A tanácsülés keretében belefoglalták a Háromszék Táncegyüttes által nyert 31 680 lej pályázati összeget a kulturális intézmény költségvetésébe.

Hírek