Itt vagy: » Hírek » Ötödik nemzetközi fogathajtó verseny Oltszemen

Ötödik nemzetközi fogathajtó verseny Oltszemen

2023. június 14., szerda

Tizenhat romániai és magyarországi fogat nevezett be az 5. Országos és nemzetközi kettesfogathajtó versenyre, amelyet június 16-18. között szervez meg az oltszemi fogathajtó pályán a bodoki önkormányzat, Kovászna Megye Tanácsa, a Romániai Lovas Szövetség és az AgroSic Közösségek Közti Társulás. A rendezvény egyik újdonsága, hogy bemutatják Háromszék lovas térképét is.

„Az elmúlt évek színvonalas versenyeinek köszönhetően ma már Oltszem, és Bodok község meghatározó szerepet tölt be a nemzetközi fogathajtásban. A versenyre visszajáró csapatok és nemzetközi versenybírók részvétele igazolja, jó döntés volt megépíteni az európai viszonylatban is egyedinek számító oltszemi pályát, mely nagyban meghatározza a székelyföldi lovassport fejlődését és jövőjét” – emelte ki Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

Fodor István, Bodok község polgármestere az esemény kapcsán elmondta: „Tizenhárom romániai és három magyarországi fogat vesz részt az idei díj-, akadály- és maratonhajtó versenyen. A megmérettetésnek ez alkalommal is nagy a tétje, hiszen ez a világbajnokságra belépőt biztosító háromcsillagos pontszerző verseny.” Hozzátette: a csapatok folyamatosan érkeznek, csütörtökön pedig már orvosi vizsgának vetik alá a lovakat.

A háromnapos rendezvény június 16-án, pénteken 11 órakor díjhajtással és bemutatóval kezdődik. Szombaton 10:30-kor a Kézdivásárhelyi Tanulók Klubja fúvószenekara és mazsorett csoportja lép fel, 11:30-kor kezdődik a pályaismertető, 12 órakor pedig a maratonhajtás. A verseny mellett tartalmas programok várják az érdeklődőket. Ugyancsak szombaton 15-20 óra között az árkosi Barabás Lovarda pónilovaglást biztosít a gyerekeknek, 15-16 óra között lesz hangszersimogató – zenés foglalkozás, 15-17 óra között kézműves foglalkozás: mézeskalács-díszítés, tojáspatkolás.

Szombaton 16 órától bemutatkoznak a Kovászna megyei lovardák, lesz hajtókocsi és hintókiállítás, valamint az AgroSic Közösségek Közti Társulás bemutatja a háromszéki lovas térképet. A folytatásban, 17 órától fellép a Fenyőcske Néptáncegyüttes, 17:50-kor pedig a Sepsibodoki Református Kamarakórus. A Csajod zenekar 20 órától, a Nagy Feró és a Beatrice 21:15-től koncertezik.

Vasárnap 11 órakor akadályhajtáson mérik össze tudásukat a fogatok, majd 15 órától a díjátadás veszi kezdetét. 16 órától zenél a Barátosi Ferencz Ernő Református Fúvósegyesület, 17-19 óra között az érdeklődők kipróbálhatják a lovaskocsizást, 18 órakor az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület bemutatót tart. Az eseményt 19 órakor a Vagabond, 20 órakor pedig a miskolci Rock Planet zenekar koncertje zárja.

Szombaton és vasárnap 12-20 óra között mesebeli hintózás várja a legkisebbeket a farkaslaki pónifogattal. A rendezvény alatt állandó programként Kalandsziget várja a kicsiket, a felnőtteket pedig kézműves vásár és bemutatók, illetve lacikonyha.

Hírek