Itt vagy: » Hírek » Rendezvényekben gazdag év várható - Sepsiszentgyörgyön Ismertették a 2023-as év eseményeit

Rendezvényekben gazdag év várható - Sepsiszentgyörgyön Ismertették a 2023-as év eseményeit

2023. január 19., csütörtök

Az idei év is gazdag lesz közösségi, kulturális programok terén Sepsiszentgyögyön. A több mint 20 szervező intézmény éves programjának eseményeit ismertette csütörtökön Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, valamint Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere a Művész Moziban szervezett közös sajtótájékoztatón.Tavaly több mint 1 500 rendezvényt és 2 200 filmvetítést szerveztek Sepsiszentgyörgyön, így az év minden napjára szinte három esemény és 6 film jutott a múzeumok, kiállítóterek állandó tárlatai mellett. A megyeszékhelyen 25 fesztivál, közösségi esemény egészítette ki az intézmények állandó kínálatát, amely több mint 800 programpontot jelent.


„2008-ban, amikor Tamás Sándor elnök úrral  Bukarestből hazaköltöztünk, megígértük, hogy  mindent megteszünk annak érdekében, hogy az infrastrukturális fejlesztést és a közösségépítést egyensúlyban tartsuk. Köszönöm mindazoknak, akik azon dolgoznak, hogy ezek a rendezvények megvalósuljanak” – emelte ki Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

„Három esemény jut egy napra Sepsiszentgyörgyön és ez azokat a kulturális intézményeket, civil- és ifjúsági szervezeteket dicséri, akik a város kulturális életét mozgatják. Tudatosan vállaltuk, mind a megyei, mind a helyi önkormányzat, hogy a rendezvényeket összehangoljuk, hogy egymás rendezvényeit segítjük” – fogalmazott Vargha Fruzsina alpolgármester.

2022-ben hat új rendezvény debütált Sepsiszentgyörgyön, köztük a Húsvéti ételszentelés, a SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál, a Magyar feltalálók napja, a Sepsi Tabakó Fesztivál, a TedX Sepsiszentgyörgy és a Transylvanian Spirit – Erdélyi Pálinka- és Párlatverseny.


„Antal Árpád-András polgármester úrral azt vállaltuk, hogy mi nem az elmúlt események könyvelői leszünk, hanem alakítói, formálói ennek a térségnek. Minden nehézség ellenére úgy látjuk, hogy a helyi és regionális identitás megerősítése mellett éves rendezvényeink, eseményeink nyomán Sepsiszentgyörgy, Háromszék kulturális, közösségi ereje kisugárzik. Beszélhetünk a kifelé és befelé egyaránt erőteljesen ható kulturális erőtér mellett a sportélet fellendüléséről is, a gasztroturizmus, a helyi termékek fejlődését segítő fesztiváljainkról, az egységes Székelyföldet megjelenítő eseményeinkről, a történelmi tudatot erősítő nemzeti ünnepeinkről” – hangsúlyozta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. 

Az évet a magyar és a román kultúra napja indítja, amely apropóját adja a Háromszék kultúrájáért díj átadásának. Márciusban egy meglepetésvendéggel emlékezünk az 1948-49-es forradalom- és szabadságharcra, szintén ekkor kerül sor a Petőfi 200 emlékév első eseményére, melyet Bereck-Kézdivásárhely-Sepsiszentgyörgy tengelyen szerveznek és március 25-28. között zajlik az 5. Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál első része.

Április 23-30. között szervezzük a harmincadik Szent György Napokat, Erdély legnagyobb városünnepét, a jubileumi kiadáshoz méltó fellépőkkel és programkínálattal.

Május nagyon gazdag rendezvényekben, visszatér a Designhét, lesznek Háromszéki Diáknapok, sor kerül a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál második részére, illetve május 25-28. között második alkalommal tartják meg a SepsiBook könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált. Ekkor ünnepeljük a Vadász Múzeum fennállásának 10. évfordulóját is.

A júniusi rendezvények sorozatát a gyermeknap indítja, ezt követi június 9-11. között a Székely Vágta az Óriáspince-tetőn, de megünnepeljük a magyar feltalálók napját is az egykori dohánygyárban és második alkalommal szerveznek Jazz és Blues Fesztivált.

Júliusban a KultúrPark eseményeire várják az érdeklődőket a Kónya Ádám Művelődési Ház udvarára, valamint Jazz és Improvizációs Zenei Táborba a művészetkedvelőket.

Augusztusban rajtol a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny, amely turisztikai szempontból is fontos, hiszen az élő közvetítések által népszerűsítik térségünket. Augusztus 19. és szeptember 24. között egy nem mindennapi kiállítás lesz megtekinthető Sepsiszentgyörgy Főterén, Máté Bence világhírű természetfotós fényekkel megvilágított képei hozzák közelebb az állatvilágot és a természetet a közönséghez. Augusztus 25-27. között szervezik a helyi termékeket és gasztronómiai hagyományokat középpontba helyező kürtőskalácsfesztivált, valamint augusztus 31. és szeptember 2. között a második alkalommal sorra kerülő Tabakó Fesztivált is az egykori dohánygyár udvarán.

Szeptemberben 14-17. között kilencedik alkalommal pulzál a város a pulzArt kortárs művészeti fesztiválon, melyet az EVA Filmmakers Fest, a Sportnapok és a szeptember 29. és október 1 között sorra kerülő Őszi vásár és a Nektária vándorrendezvény, a székelyföldi mézverseny követ.

Októberben az aradi vértanúkra és az ‘56-os forradalomra emlékezünk, ekkor kerül sor a három megyét átívelő Székelyföld Napok 14. kiadására is, melynek nyitórendezvénye a Visor Fotófesztivál, illetve ebben az időszakban zajlik a DbutanT Fesztivál is.

„Minden bizonyára az idei év egyik legfontosabb híre az lesz, hogy októbertől újra látogathatóvá válik a Székely Nemzeti Múzeum, amelyet uniós forrásokból újítottunk fel. Az első tárlat pedig nem is lehet más, mint egy új Gábor Áron-kiállítás” – mondta Tamás Sándor elnök.

November 10-12. között tartják Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb hagyományú rendezvényét, a Népzene- és néptánctalálkozót, melyet ebben az évben 33. alkalommal szerveznek meg, és azon a hétvégén ismét összemérik tudásukat az erdélyi pálinkafőző mesterek is a 2. Transylvanian Spirit – Erdélyi Pálinka- és Párlatversenyen. Szintén második kiadásához érkezik a TedX Sepsiszentgyörgy és lesz városi gólyabál is.

December 3-án zajlik egyik legkedvesebb közösségi ünnepünk, az adventi gyertyagyújtás, amikor meggyújtjuk Sepsiszentgyörgy adventi koszorúján az első gyertyát, majd karácsonyi vásárral és zenés programokkal készülünk az ünnepre. Az évet idén is szilveszteri utcabállal búcsúztatjuk.

Ebben az évben kerül sor az egykori Bodok szálló lebontására, amely szimbolikus jelentéssel bír, egy korszak végét jelzi, erre pedig egyedi búcsúeseménnyel készül az önkormányzat és a Tamási Áron Színház. Az eseményt 2-3 ezer néző követheti majd élőben, ekkora méretű színházi és videomapping produkcióra a térségben még nem volt példa.

A rendezvények által Sepsiszentgyörgyön mindig pezseg az élet, az önkormányzatok célja, hogy a közösség minden tagja találjon maga és családja, barátai számára vonzó eseményt.

Antal Árpád-András kiemelte, hogy idén több pénzt fordítanak a beruházásokra, ezért a kulturális rendezvények 2023-ban kisebb költségvetésből kell gazdálkodjanak mint tavaly, de a nehézségek ellenére gazdag programkínálattal készülnek.

 

 

Hírek