Itt vagy: » Hírek » Rózsából is pálinka

Rózsából is pálinka

2023. október 30., hétfő

Elbírálták az erdélyi pálinkaversenyre benevezett mintákat

Több mint ötszáz tételt kellett elbírálnia a II. Transylvanian Spirit - Erdélyi pálinka- és párlatverseny zsűrijének. Idén a pálinka és természet összhangjára építve, Kommandón zajlott az értékelés. A felhívásra 515 pálinka- és párlatminta érkezett be, amelyeket egy 22 tagú, helyi és nemzetközi szinten is elismert pálinkabírálóból álló bizottság osztályozott.

Az erdélyi pálinkakészítés igen széles skálán mozog: 9 kategóriába nevezhettek be mintákat, a hagyományos szilvapálinkától egészen a damaszkuszi rózsán át, a paszternákból és kápia-paprikából készült párlatokig. Évről évre visszaigazolódik, hogy Erdély-szerte a legtöbben főleg hagyományos gyümölcsökből készítenek pálinkát, de vannak, akik mernek újítani a pálinkafőzés tekintetében is, hiszen számos zöldségből, egzotikus gyümölcsből is szép számmal érkeztek párlatok. A zsűri szerint a benevezett tételek között sok jó és kiváló pálinka akadt, amelyek nemzetközileg is megállják a helyüket. Egyértelművé vált, hogy a tavaly évben megszervezett verseny egyfajta szűrőként szolgált, hiszen idén sokkal kevesebb volt a hibás minta, ami azt is jelenti, hogy hasznos visszajelzés a kiértékelés, és azok a főzők, akik megfogadták a zsűri tanácsait, idén jobban is teljesítettek. „A magas gyümölcsárak miatt az idei év nem kedvezett a pálinkakészítésnek. Ezért is nagy eredmény, hogy 500 feletti mintaszám érkezett, tudva azt, hogy ez egy minőségi verseny, és már a tavaly is az volt. Az a célunk, hogy az erdélyi pálinka és párlatok minősége növekedjen. Ha ezt nézzük, akkor kifejezetten nagy eredménynek gondolom, hogy idén 515 termék került bírálatra” – hangsúlyozta Takács László, a Quintessence Pálinka- és Párlatverseny versenyigazgatója, a Transylvanian Spirit zsűrijének elnöke.

János András Előd, az II. Transylvanian Spirit Erdélyi pálinka- és párlatverseny igazgatója rámutatott, hogy a versenynek kiemelt szerepe van abban, hogy az erdélyi pálinkakészítők szakmai visszaigazolást kapjanak, ugyanakkor a megmérettetés helyzetképet is ad az erdélyi pálinka minőségéről és készítéséről. Ezek a versenyek nagyon jó lehetőséget biztosítanak a pálinkafőzők számára, hiszen szakmai kapcsolatokat tudnak létesíteni, tapasztalatokat tudnak cserélni, illetve jó pálinkákat tudnak kóstolni egy-egy gála alkalmával. „Úgy gondolom, hogy szükség van évente megszervezni a versenyt, hiszen a gyümölcs is minden évben változik, a szaktudás is változik, ezáltal van fejlődés és előrelépés. Ez is a cél, hogy a régi »kerítésszaggató« pálinkáktól elrugaszkodva azt a minőséget fogyasszuk, készítsük, amely megállja a helyét nemcsak Erdélyben, de bárhol a világon” – tette hozzá a versenyigazgató.


 

„A II. Transylvanian Spirit Erdélyi pálinka- és párlatverseny illeszkedik azon rendezvényeink körébe, amelyeknek a célja, ráirányítani a figyelmet az erdélyi, székelyföldi gasztronómiai hagyományokra. Van, amire építeni, és van, ahová fejlődni. Az erdélyi pálinkaverseny szakmai grémiuma a biztosítéka annak, hogy a megmérettetés mellett elindul egy tanulási, képzési folyamat” – emelte ki Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

Az elbírált tételek eredményeinek kihirdetésére és a díjátadóra november 17-én kerül sor egy ünnepélyes gála keretén belül a sepsiszentgyörgyi Panorama Hotel rendezvénysátrában.

Szervezők: Kovászna Megye Tanácsa, Agrosic Egyesület.

Hírek