Székelyföld

Románia középső részének jól körülhatárolható történelmi-néprajzi tájegysége. Régi oklevelekben Terra Siculorum és Regnum Siculorum néven szerepel. A történelmi Székelyföld hét széket – Udvarhely-, Csík-, Maros-, Aranyos-, Kézdi-, Sepsi- és Orbai széket, valamint öt fiúszéket – Gyergyó-, Kászon-, Miklósvár-, Bardóc- és Keresztúr fiúszék – foglalt magába.

A XVI. században Kézdi-, Sepsi- és Orbai székek egyesültek, létrehozva Háromszéket. 1876-ban a székek helyén vármegyéket szerveztek. 1952 és 1960 között Románián belül a Magyar Autonóm Tartományt, majd a Maros-Magyar Autonóm Tartományt alkotta. Ma Hargita és Kovászna megye, valamint Maros megye többségében magyarok lakta részét jelenti. A székelyek a magyarság egyik, különleges történelmi tudattal, nyelvjárási és néprajzi sajátosságokkal rendelkező csoportja. Megőrizték archaikus népi kultúrájuk számos értékét, amelyek fellelhetők a hagyományaikban, népköltészetükben és népművészetükben.

Az életet a domborzaton kívül a klíma is meghatározza. A hosszú, hideg telek és rövid nyarak sajátos ritmust szabnak a mezőgazdasági tevékenységeknek. A hűvös éghajlat miatt ugyan nem bortermő vidék, de mégis sok háztartásban készítenek bort – pityókabort. A széles körben termesztett krumplit – helyi nevén pityókát – a székelyek használják ízes házikenyerük tésztájába, de szőlőre cserélve bort is készítenek „belőle”. Székelyföld legfontosabb mezőgazdasági „gyümölcse” a burgonya. Innen látják el az ország számos régi­óját ezzel a terménnyel. Jó híre van a pityókás (burgonyás) házi kenyérnek és a székely falvakból újra európai hódító útra indult kürtőskalácsnak.

A közösségbe tartozó családok állatainak egy seregben való tartása, a pásztor (bács) megfogadása, a Szent György napi juhkihajtás még mindig része az éves ciklusnak. Az ünnepi népszokások a hagyományőrzés látványos megnyilvánulásai. A falvakban élnek még farsangi, húsvéti, pünkösdi, szüreti és karácsonyi szokások, melyek a színes népviselet hasz­nálatára is alkalmat biztosítanak.

A hívogató falvak és városok vallásilag is sokszínűek és a várrá erősített templomok a történelem szavait suttogják a tatárdúlásoktól napjainkig. Ha már a kulturális kincsek tárházát kimerítettük, borvizes népi fürdők, sípályák, túraösvények szolgálják a további kikapcsolódást.

Székelyföld a legendák földje is. Szájról-szájra terjedtek a legendák, melyek tavak kialakulásáról, várakról, hegyekről, forrásokról, sziklákról, tündérekről szólnak. Mesél itt minden fa és kő. Titkot rejtenek az erdők, régmúlt időkről beszélnek a sziklák.

Legmesebelibb helyünk a Csomád vulkáni kúpon található Szent Anna-tó, Kelet-Európa egyetlen nagyméretű, épen maradt krátertava. Tengerszint feletti magassága 946 m, legnagyobb mélysége 7 m. Ikerkráterében fekszik a Mohos tőzegláp, melyben – akárcsak a vidék többi tőzeglápjában – a hideg égövre jellemző növényzet nyomaira bukkanunk. Az egykori összefüggő vízfelületből mára csak tószemek maradtak. A vastag tőzegtakarót növényritkaságok tarkítják. Ezek közé tartozik a rovarevő kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia), a mámorka (Empetrum nigrum) vagy a gyapjúsás (Eriophorum angustifolium).

A Keleti-Kárpátok kanyarulatában fekvő régió kiterjedt erdőségeiben nem ritkák a nagyvadak: a kárpáti barnamedve, a kárpáti szarvas, a hiúz vagy a szürke farkas.

Ez a régió Európa borvíznagyhatalma. A Romániában palackozott ásványvizek több mint 40%-a Székelyföldről származik. Ugyanakkor számos út menti vagy éppen erdő mélyén lapuló borvízforrás vize olthatja szomjunkat, népi fürdő vize hűsíthet és gyógyíthat.