Itt vagy: » Hírek » Új tábort építenek a Csipkésben

Új tábort építenek a Csipkésben

2023. augusztus 17., csütörtök

A megyei kórházi szolgáltatás digitalizációját célzó pályázatról, a járóbeteg-rendelő építéséről, valamint a zabolai Csipkés tábor korszerűsítéséről döntött többek között csütörtöki online ülésén Kovászna Megye Tanácsa.

„Az egészség a legfontosabb, nekünk pedig kötelességünk, hogy a megye legnagyobb egészségügyi központját fejlesszük, a lehető legjobb körülményeket és szolgáltatást biztosítsuk a betegeknek, és az ott dolgozóknak. Folyamatos az építkezés a kórház területén” – emelte ki Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. A mai tanácsülésen elfogadták a járóbeteg-rendelő bővítésének költségvetését és műszaki-gazdasági mutatóit.Új szárnnyal bővítjük a járóbeteg-rendelő épületét, hogy gyorsabb és zökkenőmentesebb legyen a betegellátás, ezért ide csoportosítjuk a poliklinikán működő neurológiai rendelőket, valamint létrehozunk egy stroke és mágneses rezonancia vizsgálati központot is. A beruházás során bővítjük az E szárny műtőblokkjait is, kialakítva három új műtőt, köztük egy hibridet is.”– tette hozzá az elnök. A munkálatokat a fejlesztési minisztérium finanszírozza az Országos Befektetési Társaságon keresztül. A beruházás értéke 39 millió lej, ebből 38,8 milliót biztosít a szaktárca.

A sürgősségi kórház és a megyei tanács közös pályázatot nyújt be az Országos Helyreállítási Tervhez az egészségügyi központ digitalizációjára, informatikai hálózatának bővítésére és korszerűsítésére. András-Nagy Róbert kórházmenedzser elmondta: „A projekt egy olyan korszerű informatikai infrastruktúra kiépítését teszi lehetővé, amelynek célja felgyorsítani és gördülékennyé tenni a mindennapi rendszertani folyamatokat, csökkenteni a papírmunkát, a szakszemélyzet számára pedig elérhető, komplex digitális hátteret biztosítani a betegek kórelőzményeiről. Mindez lehetőséget nyújtana az imagisztikai vizsgálati eredmények tárolására és tovább küldésére, adatközlési folyamatok automatizálására pl. családorvosnak direkt letölthető kilépő rendelkezésre bocsátása.

A projekt célja, hogy a megye egészségügyi szolgáltatóinak, családorvosoknak, szakrendelőknek és kórházaknak egy átfogó digitális felületet biztosítson a betegek kórelőzményeiről, felgyorsítva és biztonságosabbá téve ezáltal a betegellátást. A kórházon belül pedig külön WiFi hálózatot építenek ki célzottan a medikális tevékenységre és belső kommunikációra, valamint egy publikus hálózatot a betegek, hozzátartozók és alkalmazottak számára.

A tanácsosok a csütörtöki ülésen jóváhagyták a zabolai Csipkés tábor területén tervezett, 12,5 millió lej összértékű beruházásra vonatkozó előtanulmányt. A sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola ügykezelésébe tartozó területen lebontják a közel hetven férőhelyes, negyven éves épületet, valamint az ahhoz tartozó két kisebb melléképületet és helyére 50 személy befogadására alkalmas korszerű, manzárdos épületet létesítenek. „A kommandói szabadidőközponthoz hasonló korszerű és kényelmes tábort szeretnénk kialakítani a Csipkésben is, hiszen nagy igény van rá. Adott a gyönyörű helyszín, most már a megye tulajdonában van a tábor alatti terület, ezután pedig elkezdjük annak teljeskörű felújítását, hogy az év minden szakában kikapcsolódási lehetőséget nyújtson a fiataloknak.” – emelte ki Tamás Sándor. A beruházásra az elkövetkezőkben Kovászna Megye Tanácsa a Központi Fejlesztési Régióhoz nyújt be pályázatot.

A Kovászna Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség kézdivásárhelyi tűzoltóállomásán garázs és speciális eszközök tárolására alkalmas helység építéséről is döntöttek a tanácsosok.

Hírek