Itt vagy: » A megyéről » Külkapcsolatok » Célunk bekapcsolódni az ország turisztikai körforgásába

Célunk bekapcsolódni az ország turisztikai körforgásába

2018. március 13., kedd

Kovászna Megye Turizmusáért Egyesülete Háromszéket népszerűsítette a Berlini Nemzetközi Turisztikai Börzén (ITB Berlin) március 7-11. között. A világ vezető idegenforgalmi kiállításán 5 kontinens, több mint 180 országa képviseletében 10.000 kiállító és 160.000 látogató vett részt.

Kovászna Megye Turizmusáért Egyesülete Háromszéket népszerűsítette a Berlini Nemzetközi Turisztikai Börzén (ITB Berlin) március 7-11. között. A világ vezető idegenforgalmi kiállításán 5 kontinens, több mint 180 országa képviseletében 10.000 kiállító és 160.000 látogató vett részt.

A nagyvilág kicsiben – ez volt a benyomása a 160.000 négyzetméteren megtartott rendezvényre látogatónak. Az esemény első három napja a szakmai vonal erősítéséről szólt, az utolsó két napon pedig a kirándulni vágyók számára is nyitott volt az idegenforgalmi börze.

A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesülete Románia standján fogadta az érdeklődőket a Turisztikai Minisztérium meghívására az országos utazási irodák mellett, amelyek egyébként többnapos utazási csomagokat, útvonalakat kínáltak, a nagyobb városok (pl. Szeben, Brassó) érintésével vagy akár a Duna Deltát megcélozva. A tapasztalat azt mutatja, hogy a külföldi turisták az országba való látogatásuk során körutazás révén érintenek különböző célpontokat, ezért az egyesület munkatársai azon dolgoztak, hogy Székelyföld, Kovászna megye is bekerüljön az országos idegenforgalmi körforgásba és megállóként szerepeljen ezeken az útvonalakon.

„Világviszonylatban Háromszék nagyon kis csepp a tengerben, azonban egyedi a mofetták és gyógyvizek tekintetében. Mindez nem ismert a külföldi köztudatban, nekünk pedig meg kell ragadnunk ezt az egyedi lehetőséget és erre építenünk. Igyekeztünk megcélozni egy olyan réteget, akik nem a tömegturizmus hívei, akiket nem (csak) a top desztinációk és attrakciók érdekelnek, hanem például a természetturizmus, a nemesi vendéglátás, valamint a magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtó wellness és gyógyturizmus” – összegezte tapasztalatait Jánó Szabolcs, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesületének vezetője.

„Mi nem vehetjük fel a versenyt egzotikus szigetekkel, a vendéglátást már több évtizede magas színvonalon űző országokkal, ellenben még mindig értékesíthetjük egyedi természeti kincseinket, és az élményt, amit ezek nyújtanak (pl. több tanösvény, trecking útvonal). Alapozhatunk a nyugati világban egyre inkább kihaló népi mesterek munkáira, amelyek nálunk még átörökíthetőek az új generációra, és amelyre kíváncsian tekintenek a nagyvárosi lakosok, akik egyre gyakrabban keresik az autentikus, természetközeli tájakat, a nagyvárosi, egyre inkább veszélyt jelentő forgatag helyett. Kellemes meglepetésként olyan érdeklődők is a standunkhoz látogattak, akik már jártak megyénkben és visszatérnének vagy olyannal is találkoztunk, aki szívesen emlékezett vissza a kovásznai ipartörténeti kuriózumnak számító kisvasútra” – tette hozzá az igazgató.

Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint 2017-ben Romániába 324.371 turista érkezett Németországból, így ez az első számú küldő terület. Mindennek a megerősítésére szolgál, hogy a kiállításon egy vezető német útikönyv kiadó megjelenési lehetőséget kínált Kovászna megye és az itteni turisztikai szolgáltatások népszerűsítésére.

Hírek